Oldalak

2010. október 17., vasárnap

Almamázban sült sertéscomb, hagymás párolt burgonyával

Régóta izgat a téma, hogy valamilyen gyümölcsmázban süssek húst. Egészen pontosan tavaly ősz óta, amikor láttam Chef Viki körtemázas csirkéjét és Flat-cat birsalmamázas szűzpecsenyéjét. Vettem is a héten egy szép nagy birsalmát, ami teljesen épnek és érettnek tűnt. Azután amikor megpucoltam és elkezdtem kivágni a rossz részeket nem maradt belőle semmi használható, így szomorúan kidobtam a kukába. Jött a "B"-terv: van itthon alma, majd megcsinálom abból.

2 személyre:

40 dkg sertéscomb
só, bors, olaj
5 közepes alma (édes, puha húsú)1 evőkanál méz
2 gerezd fokhagyma
0,5 dl száraz fehérbor
csipet só

4-5 közepes krumpli
1 fej vöröshagyma
só, bors, olaj
0,5 dl víz

Az almákat megmosom, meghámozom, kivágom a magházat és felkockázom. Vastag aljú edényben felteszem a 0,5 dl borral (fedő alatt) párolódni. Közben megpucolom a fokhagymát és fokhagymanyomón áttörve hozzáadom. Teszek bele egy kanál mézet és egy csipet sót is és hagyom párolódni. Amikor készen van átturmixolom.

A sertéscombot mindenütt alaposan bedörzsölöm sóval, borssal és olajjal. Kevés olajon minden oldalán kb 2 percig elősütöm.

Ezután a húst hőálló tálba fektetem és leöntöm az almamázzal, figyelve, hogy mindenhová jusson. Én a maradék mázat mellé öntöttem a sütőtálba. (Nem kell lefedni, a máz megvédi a kiszáradástól.)

Előmelegített sütőben 160 fokon 1 órát 10 percet sütöttem.

A hagymát fél főre vágtam, közepes lángon, kevés olajon megpirítottam, majd kis lángon karamellizáltam kissé. A krumplit meghámoztam, leöblítettem hideg vízzel, cikkekre vágtam és 0,5 dl vízzel, csipet sóval feltettem párolni.

Tálaláskor kb 1 cm-es szeletekre vágom a húst, szedek mellé a vele sült almamázból, mellé krumpilt arra hagymát teszek.

2010. október 15., péntek

Grillezett csirkemell, grillezett körtével, csokoládéöntettel

A férjem egyik kedvence, mert egyszerre főétel és desszert. Én azért kedvelem leginkább, mert finom, egészséges és csak pár perc az elkészítés. A legnagyobb macera, hogy frissen, melegen legyen tálalva, de ezt segíti a 10-15 perces elkészítési idő. Tehát tökéletes ebéd rohanós napokon is. Bár ma nem sietek semmivel sehová, ez volt a férfiúi kívánság. És hát ki tud ellenállni a szerelme kérésének? Én biztosan nem. :)
A csokoládé öntet opcionális, én sokszor csak (fahéjas) mézet csorgatok a körtére. Ha valaki nagyon édesszájú lehet mindkettőt egyszerre.

2 személyre:
1 egész csirkemellfilé
4-6 körte (közepesen kemény)
só, bors
méz, fahéj

A csirkemellet megmosom, papírtörlővel leitatom, lehártyázom és levágom a zsírosabb részeket, ha van. Lapjára ketté vágom és minden szeletet, mindkét oldalán meghintem kevés! sóval és bors
sal. A körtét megmosom, meghámozom, kimagozom és 6-8 cikkre vágom.
Forró grillserpenyőbe kevés olajon 2 szelet csirkemellfilét teszek és annyi körtét, amennyi kényelmesen elfér mellette anélkül, hogy fednék egymást. Mindkét oldalát (a csirkének és a körtéknek is) csíkosra sütöm. Melegen tálalom. A forró körtét megszórom őrölt fahéjjal és bekenem mézzel vagy csokoládéöntettel kínálom.

Most jön a kötözködés. Mostanában a legtöbb gasztroblogon azt olvasom, hogy a csokoládéöntet az x dkg étcsokoládé felolvasztva. Ez mind szép és jó és tényleg nagyon finom, de nálam például nem áll itthon hegyekben ez a drága finomság. Én ehelyett házi készítésű csokoládéöntetet szoktam gyártani, amit még a nagymamámtól tanultam. Na ne gondolja senki, hogy most itt a Boci vagy a Tibi csoki eredeti receptje következik, de szerintem ennél olcsóbb és finomabb megoldás nincs torták, sütemények bevonására ill. öntetnek.
Ha már eléggé felcsigáztam mindenkit itt a banálisan egyszerű recept:

5 dkg kakaópor (lehetőleg holland vagy szerencsi)
5 dkg vaj
10 dkg cukor (én mindenhez barna nádcukrot használok)

A cukrot és kakaót összekeverem, a vajat kis lángon megmelegítem. Az olvadt vajhoz hozzákeverem a cukros kakaót és addig kevergetem, amíg a cukor feloldódik. Itt össze fog ugrani és kissé csomós lesz, ezért óvatosan kevés vizet kell önteni hozzá, hogy sima legyen. Ha már elég bele a víz még tovább kell keverni, hogy a cukor feloldódjon. És már kész is.
Nekem ez a mennyiség elég egy zserbó vagy egy 18 cm-es torta bevonásához.

2010. október 14., csütörtök

Karfiolos rizotto besamellel



A két gyerekem igazi csoda! Annyira édesek együtt, hogy el sem tudom mondani! A 2 éves Szilárd annyira szereti és védelmezi 1 hónapos húgát, amit előre senki sem sejtett. Először általánosságában: soha nem volt rossz szava a kicsi ellen, pedig volt, hogy később indultunk sétálni, mert Eszter megéhezett. Erre Szilárd csak megkérdezte tud-e esetleg út közben enni a húga. Minden nap segít körülötte, ha sír odaadja a cumit, ha mérem ő kapcsolja a mérleget. Kedves megnyilvánulása pedig számtalan a testvére felé. Ha mellette van, megsimogatja, sokszor külön ezért megy a kicsi ágyához.
Tegnap anyuéknál mind a kanapén ültünk. Eszter anyukám kezében, Szilárd a papa ölében mellettük. Egyszerre felkiáltott elsőszülöttem "Pusziljuk meg Eszterkét!" és példát statuálva rögtön egy finom cuppanóst nyomott a kicsi homlokára.
Hihetetlen milyen türelmes, ha a kistesóról van szó. Remélem később is hasonlóan jó testvérek
lesznek.

Most az ételről. A tegnapi csőben sült zöldség maradékaként volt fél fej karfiolom, meg megmaradt a besameles zöldségs
zaft egy része eszembe jutott, hogy csinálhatnék egy karfiolos rizottot. Az eredeti receptet Lilafügénél láttam, de be kell vallanom a két receptben nincs sok közös pont, tőle csupán az ötlet származik.

fél fej karfiol
3,5 dl (besameles) zöldséglé
12 dkg rizs
0,5 dl bor
só, borsolaj vagy vaj

A karfiolt megmostam rózsáira szedtem, minél apróbbakra. Egy serpenyőben kevés vajon fedő alatt 5 percig pároltam (ha nincs fedős serpenyő, ahogy nekem sincs alufólia alatt). Kivettem a karfiolt a serpenyőből. Olajat tettem bele és megpirítottam a rizst. Ezután a rizst felengedtem egy merőkanálnyi zöldséglével és állandóan kevergettem, amíg beitta. Ha ez megtörtént kevés bort löttyintettem rá és kevertem, így folytattam felváltva, amíg el nem fogyott a bor és a zöldségszaft. A végén sóztam, borsoztam és belekevertem a karfiolt.
Én ezt egyszemélyes adagnak szántam magamnak, de csak a felét bírtam megenni.

Csőben sült zöldségek

Kedvenceim egyike, mert végtelen variációja létezik és mindenki szereti.
Most így csináltam:

fél fej karfiol
fél brokkoli
3 pritaminpaprika
4 paradicsom

Besamel:
0,5 l tej
1 evőkanál liszt
kevés olaj vagy vaj

A zöldségeket megmostam, a karfiolt és brokkolit rózsáira szedtem és kevés vajon 5 percig pároltam fedő alatt. Addig csíkokra vágtam a paprikákat és felszeleteltem a paradicsomot. A zöldségeket egy hőálló tálba rendeztem.
A tejet felforraltam, a lisztet a vajon megfuttattam és hozzá kevertem a forró tejet. Sóztam és szerecsendióval ízesítettem. A kész besamelt a zöldségekre öntöttem.
Előmelegített sütőben 180 fokon 10 percig sütöttem fedővel lefedve, utána reszelt sajtot szórtam rá és fedő nélkül tovább sütöttem, amíg a sajt megpirult.

Thomas Cook


Főzésnél sohasem lehet eléggé hangsúlyozni a minőségi főtőedényeket. Először, amikor az egyik áruházlánc pontgyűjtő akciójában megláttam a Thomas Cook edényeket gyanakodva nézegettem, a képeket. Azután, amikor a kezembe vettem és "megmértem" a súlyát (anyukám szerint, minél nehezebb az edény, annál megbízhatóbb főleg, ha vastag aljú, acél) lázas pontgyűjtésbe kezdtem.
Utána elköltöztünk és a drága új edények vásárlása sokadrangúvá vált, főleg a férjem számára. Ezért is örültem annyira, amikor a születésnapomra rögtön hármat is kaptam ezekből a minőségi edényekből. Anyukám vett egy 1l-est és egy 2l-est, anyósom pedig megajándékozott egy grillserpenyővel. Hiába az anyukák tudják minek örül legjobban a főzni szerető lány! ;)
Azóta a többi edényem lényegesen ritkábban kerül elő. Én pedig imádom, hogy szinte lehetetlen odaégetni az ételt új szerzeményeimben (nekem még nem is sikerült).
Tudom, ez az akció rég lejárt már, ez a bejegyzés meg sokat várt itt, de annyira remek edények ezek, hogy muszáj közzé tennem.

2010. október 13., szerda

Eszter a kis jövevény


Tegnap volt Eszter lányom 1 hónapos. Könnyen gyorsan 3450g-mal és mindössze 49 cm-rel született szeptember 12-én (micsoda számmisztika én meg szept. 21-én). Mára már több mint másfél kilót hízott 2 cm-t nőtt és éjféltől 5-ig gyakorlatilag "átalussza az éjszakát".
Gondoltam, mivel már kialakult a napirendje tudom folytatni a főzőcskét és blogolást.
Eddig ugyanis arany életem volt, hiszen heti két-három alkalommal anyukám és anyósom főzött. Ez-valljuk be-nagyon kényelmes, de én szeretek a konyhában tenni-venni így alig vártam, tele új ötletekkel, hogy a Kisasszony hosszabb időt engedjen nekem a konyhában.
Szilárd a nagy 2 éves bátyja pedig már lelkesen segít nekem, persze főleg hátra felé. Tegnap például segített a keksznél golyókat formálni, és rögtön be is kapkodta őket még nyersen, nagy kacagás közepette.

2010. október 12., kedd

Tej- és tojásmentes keksz

Nem volt itthon kenyér, vagyis csak nekem nem maradt, ugyanis amíg szoptattam a fiúk vacsoráztak... Férjem rögtön felajánlotta, hogy vesz, csak várjam meg míg végez a dolgával kb 1-másfél óra. Gondoltam éhenhalás ellen addigis sütök egy kekszet, de nincs itthon tojás.
A nagy kényelem. Eddig mindig csak kitettem a tojástartót a teraszra és másnapra tele volt. No nem a jótündér töltötte fel, hanem az egyik dolgozó, akinek az anyukája tyúkokat tart. De most elköltözött az anyukájától (és lehet hogy nem hoz több tojást)? Na akkor találtam Flat-cat babáknak szánt kekszét. Nagyon jó! Bár megint átvariáltam... ez nálam betegség.

200 g liszt teljes kiőrlésű vagy rétesliszt
60 g növényi olaj pl. napraforgóolaj
50 g reszelt körte
30 g méz
fahéj
fél kávéskanál sütőpor

Mindent összekeverek és 1 cm-es golyókat készítek, amiket tepsibe rakok és villával ellapítom (ezt is Flat-catnél láttam). Gáz sütőben 180°C-on kb. 10 perc alatt megsül.