Oldalak

2010. december 10., péntek

Zabpelyhes keksz csokival és kókuszreszelékkel

A múlt hét végén vettem egy kókuszt Beatbull friss kókuszdiós receptjén fellelkesülve. Sajnos az egész ládában talán ez volt az egyetlen, amelyik nem volt ránézésre romlott. Bár penészt még nem láttam rajta, felbontás után rögtön rájöttem, hogy jócskán túlérett. Így a kókuszvizet nem is tudtam felhasználni (friss kókuszdióban a kókuszvíz állítólag édeskés... az enyémben meg keserű, savanyút találtam). De a húsa finom volt. Így lett belőle kókusztej. A megmaradt kicsavart reszeléket nem dobtam ki (bár nem olyan finom, mint az a kókuszreszelék, amit ilyen módon nem gyötrünk), hanem tepsibe terítettem, kiszárítottam és belekevertem a kekszbe.

Hasonlóan járt egy csokimikulás is. Szegény először megolvadt az ablakba, utána megdermedt a hűtőben végül pedig TündérFi apró darabokra törte. Ahelyett, hogy, megette volna. Pedig igazi tejcsokiból készült, nem ám a vacak kakaómassza. Évente egy mikulást kap, mellé sok gyümölcsöt. a gyümölcs elfogyott a miki megmaradt. Így a végén, miután többször megkérdeztem kéri-e és nemleges választ kaptam, az is belekerült a sütibe.
Mikor már majdnem kész volt a keksz (éppen sült) megjelent TündérFi:"Hol a mikulás?"- nagy kerek szemeket meresztett- "Megeszem." Amikor megmondtam, hogy a sütiben sül az én okos kisfiam krokodilkönnyekkel jutalmazta őszinteségemet. Erre én megsajnáltam és nekiadtam az én csokimikulásomat, amit nekem hozott a Télapó. Megnyugodott, és nekiállt azt is apróra tördelni... :) Azóta is itt vár a konyhapulton egy tányérban, hátha megeszi valaki... Ha Apája hazaér biztosan elfogy. ;)

15 dkg vaj
12 dkg cukor (vagy méz)
1 közepes tojás
15 dkg zabpehely
10 dkg liszt
1 kiskanál fahéj
fél kiskanál szódabikarbóna
1 csipet só
1 kókusz reszelve (kb egy marék kókuszreszelék)
4 dkg tejcsokoládé (késsel apróra vágva)

A vajat először a cukrot, maja a tojást hozzáadva habosra keverem. A többi hozzávalót egy másik tálban összekeverem, majd hozzáadom a vajas masszához. Alaposan összedolgozom és mogyorónyi golyókat formázok belőle, amiket egymástól 1 centis távolságban sütőpapírral bélelt tepsibe teszek és villával ellapítom.
200°C-on 15 perc alatt kész.

Nagyobb keletje volt, minta a csokoládétélapónak. :)

2010. december 4., szombat



"Nézd Eszter, elolvasom neked a Norment. Látod ott a tűzoltó, meg Sam... "- by Szilárd




Perec, zsemle, csavart kifli...

Elő sikeres önálló "igazi" péksüteményeim.
Tortát, kekszet, süteményeket sütni nagyon szeretek és mindig sikerülnek is. De. A kelt tésztákkal mindig hadi lábon álltam. Még egy kenyérrel, bucival csak elboldogulok valahogy, főleg ha nem kell formázni. Mivel enni nagyon szeretem ezeket a kelt tésztákat, arra jutottam a problémát feltétlen orvosolni kell.
Így kihasználtam Flat-cat nagylelkű felajánlását, miszerint szívesen megmutat a hozzám hasonló kezdőknek ezt-azt. Szóval bősz levelezésbe kezdtünk, időpontot, menüt egyeztettünk és egy héttel ezelőtt családostól ellátogattunk hozzájuk. (Külön köszönet Férjnek, hogy beengedett minket a szó szoros és átvitt értelmében is :)) Elkészítettünk egy vargányás tésztában sült sütőtökmázas sertésszüzet és körtekrémet (november lévén eper nélkül), pontosabban én jórészt csak figyeltem, hogyan készül. Közben beszélgettünk, mit hogyan kell csinálni. Egy finom sajtos tésztán megmutatta nekem a különböző péksütemények formázását is. Sok mindent megtudtam a dagasztásról, kelesztésről és általában a kelt tésztákról, nameg mindenféle más konyhai fortélyt és azok ok-okozatát is.
Miután hazaértünk már csak annyi dolgom volt, hogy egyedül is megpróbáljam. Az első kísérletem még hagyott kívánni valót, de ez már egészen jól sikerült, persze magamhoz képest.

Férjem azóta is büszkén mesél a közös napról mindenkinek :))

20 sütihez

30 dkg rétesliszt
10 dkg rozsliszt
15 g élesztő
30 g olaj
1 kk ecet
2 dl víz
1 kk só

Az élesztőt a lisztekkel elmorzsolom, hozzáadom az olajat, ecetet sót és a vizet. Addig gyúrom, amíg el nem válik a kezemtől (teljesen tiszta nem lesz a kezem). A kelesztőtálat letakarom egy nedves konyharuhával és hagyom duplájára kelni (kb 2 óra, porélesztővel több). A megkelt tésztát átgyúrom 20 gombócra szedem és a gombócokat tetszés szerint formálom pereccé, kiflivé stb. Megvárom, hogy a duplájára keljenek. 220°C-on 15-20 perc alatt sültek meg.