Oldalak

2013. február 5., kedd

Cukormentes kihívás és nyers répasaláta

Gyakorlatilag a férjem győzött meg, hogy vegyünk részt mi is Zizi cukormentes hónap kihívásában.
Én már tavaly is ámulattal követtem az elhatározását, miszerint egy teljes hónapon keresztül semmilyen cukrot nem eszik. Sikerült neki!

Mostanában sokat foglalkoztunk (a férjemmel együtt) a különböző cukrokkal és azok előállítási módjával. Eddig még nem találtuk meg azt, amelyik igazán tetszene. Kis utánajárással sok minden kiderült az egészségesnek tartott cukorfélékről. Persze sokszor csak saját fenntartásaink okozzák a gondot.

Mivel én nagyon édesszájú vagyok talán nehezebben tudom majd teljesíteni a kihívást. Másrészről viszont lehet, hogy éppen ezért nagyobb szükségem is van rá, mint egy átlagos cukorfogyasztású embernek.

Az édesítőszerekben nem hiszek. Vagy inkább azok rendkívül káros hatásaiban hiszek. Tehát ezek nem jönnek számításba a hónap hátralevő részében.

Úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk Zizi összes szabályát betartani. A különbség annyi, hogy mi húsevők vagyunk, és nem akarjuk ebben a hónapban sem nélkülözni a húsokat.

Ebben a hónapban azt tervezem, hogy itt a blogon is fogok írni a cukormentes élményeinkről. Arról, hogy mennyire könnyű vagy nehéz kibírni édesség nélkül. Ráadásként pedig néhány egyszerű receptet is közlök majd, amik megfelelnek a kihívás szabályainak.



 Elsőként ezt a nagyon egyszerű, receptnek szinte nem nevezhető, salátát ajánlanám a figyelmetekbe.
Nálunk reggelire készült. A 2 éves kislányom olyan élvezettel ette, ami engem teljesen meglepett.

2 főre

65 dkg répa
fél citrom leve

A répát hajszálvékonyan felkarikázom. (Legjobb szeletelő géppel esetleg uborkagyalun csinálni.) Rácsavarom a citromlét és alaposan összeforgatom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése